Rólunk írják

A fiatal generáció szárnyalása: Köztársasági Ösztöndíjat érdemelt ki egyik egyetemista tagunk

A Varangy Akciócsoport Egyesület tagjai között felsőfokú tanulmányokat folytató diákok is vannak. Tóth Mihály, a Debreceni Egyetem Természettudományi Karának V.

Cikk a Hídlapban az Egyesületünkkel kapcsolatos tervekről

A nagy sikerrel zárult Békakoncert egyik szereplője, György Mária, aki az esztergomi Süni Csoport fantasztikus produkcióját álmodta meg, korábban Egyesületünkkel  kapcsolatos terveiről nyilatkozott a sajtónak. Amint az azóta eltelt idő mutatja, sokminden megvalósult korábbi elképzeléseiből. Örömmel olvastuk visszamenőleg is az egykori, előre tekintő terveket.

Nyilatkozat a szlovéniai Muravidéki Magyar Rádiónak a Biodiverzitás Napja alkalmából

Megtisztelő felkérésnek eleget téve május folyamán a Muravidéki Magyar Rádiónak adtunk hosszabb nyilatkozatot a biodiverzitás kárpát-medencei helyzetéről, értékeinkről, a rájuk leselkedő veszélyekről és az ehhez kapcsolódó teendőkről. 

Békakoncert felvezető a HírTV-ben

A Rákoshegyi Bartók Béla Emlékházban tartandó koncertünk a média figyelmét is felkeltette, ennek köszönhetően az esemény előtt 3 nappal arról televíziós ajánlóműsorban is beszámolhattunk, az Operabál és egy reneszánsz kiállítás beharangozója között.

A 2008: a Béka Éve zárása az MTV-ben

A nagy sikerű, egész éves program zárásáról az MTV Híradó internetes oldalán is tájékozódhattak a nézők 2008. XI. 4-én.

Részlet a VölgyNaplóból, avagy hogyan látta egyesületünk tevékenységét egy kívülálló a Kapolcsi Bűvészeti Napokon?

Ellátogattunk a Zöld Udvarba, a békastandhoz, ahol tipikus völgyélményben volt részünk. Biztos ismeritek azt az érzést, amikor betérsz egy programra, amiről nem tudsz semmit, a témája se vág a szakterületedbe - mondhatnánk, hogy semmi közöd hozzá -, de rájössz, hogy ez iszonyú érdekes.

Békára nyitott szemmel, szeretettel: tanártovábbképzéseink elérik a céljukat

A következő levél különösen nagy örömünkre szolgál, szívesen osztjuk meg olvasóinkkal is.

Beszámoló egri előadásunkról a Heves Megyei Hírlapban

A 2008: a Béka Éve eseménysorozat kapcsán sok médiamegjelenést regisztrálhattunk, ezek közül a legújabb a Heves Megyei Hírlap 2008. VI. 30-i számában jelent meg. A cikk az egri Vakok és Csökkentlátók Egyesületénél tartott előadásunkat említi meg.

A Varangy Akciócsoport Egyesület az MTA honlapján

 A Varangy Akciócsoport Egyesület az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetével közösen a Vácrátóti Botanikuskertben lebonyolított Nemzetközi Biodiverzitás Nap – 2008: a Béka Éve program háttéranyaga (a Kossuth Rádió, a Váci Televízió és több internetes portál, például a greenfo mellett) az MTA központi honlapjára is felkerült.

 

 

Nyilatkozat a kétéltűek helyzetéről

Nyilatkozat a kétéltűek helyzetéről az Élet és Tudománynak

Tartalom átvétel